Hír

Kamatkedvezményt adnak a zöld hitelről lemaradóknak

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-07-01|Frissítve: 2026-01-27

Fájdalomajándékot ad az MKB Bank és a Takarékbank azoknak, akiknek már nem jutott a bővített szuperkedvezményes zöld hitelből. Érdemes sietni, mert a kamatkedvezményes akció csak július 31-ig él. Nem lenne meglepő, ha más bankok is hasonló lépésre szánnák el magukat.

 

Nagy volt a tülekedés tavasszal a Magyar Nemzeti Bank NHP Zöld Otthon Programjának keretében a bankoktól felvehető zöld hitelért. Igazán szerencsésnek érezhette magát az, akinek a kölcsönkérelmét az utolsó pillanatokban, március végén, április elején még befogadták a bankok. A fix, 2,5 százalékos kamatú hitel ugyanis szinte ajándéknak számít a jelenlegi piaci kamatozású hitelek mellett. Az óriási érdeklődésre tekintettel a jegybank 200 milliárdról 300 milliárd forintra emelte a keretet, hogy az igényléseiket a bankokhoz már benyújtók lehetőleg megkaphassák a zöld hitelt.

 

A hiteligénylések elbírálása, illetve a kölcsönszerződések megkötése után mostanában derülhet ki a bankoknál, hogy a rájuk osztott keret elég-e a kérelmezőknek, vagy már lesznek olyanok, akiket el kell utasítani a kedvezményes jegybanki forrás kifogyása miatt.

Ennek következménye a Magyar Bankholding két tagja, az MKB Bank és a Takarékbank által meghirdetett kamatkedvezmény akció. Ebben ugyanis azok vehetnek részt, akik 2022. április 5-ig zöld hitel kérelmet nyújtottak be az MKB Banknál vagy a Takarékbanknál, de a pénzintézetre allokált keret kimerülése miatt végül nem tudtak kölcsönszerződést aláírni. Magyarán azok, akiknek végül nem jutott a kedvezményes, legfeljebb 2,5 százalékos kamatozású lakáskölcsönből. A lemaradók az új kamatkedvezményt 2022. július 1. és 2022. július 31. között tudják érvényesíteni.

 

Mekkora kedvezmény vehető igénybe?

A kedvezmény mértékét mindkét banknál az határozza meg, hogy melyik jövedelemsávba esik az igénylő. Az MKB Banknál legalább havi nettó 150 ezer forintos nettó jövedelmet kell igazolni, hogy kedvezményt kapjon valaki, a következő lépcsőfok ezután 350 ezer forint. A legnagyobb kamatkedvezmény kihasználásához legalább havi nettó 600 ezer forint jövedelem szükséges. Az MKB Banknál az alábbiak szerint alakul az ügyleti kamat, a jövedelemsávtól és a felvett hitelösszegtől függően:

A kamatperiódus 10 év, a THM szakaszos folyósításnál (építkezésnél) minimálisan eltérhet attól, mint amikor egy összegben kapja meg az ügyfél a hitelösszeget. 

 

A Takarékbank oldalán közzétett hirdetmény szerint az alábbiak szerint alakulnak a kamatkedvezmények:

A kamatperiódus az MKB Bankhoz hasonlóan 10 év, a kedvezmény pedig július 1-31. között vehető igénybe. 

Sovány vigasz, de a semminél több az új kamatkedvezmény

Az egy hónapra meghirdetett kamatkedvezmények az április előtt elérhető 2,5 százalékos értéktől messze vannak. A Bank360.hu példaszámítása szerint 2,53 százalékos THM-mel, 25 millió forintos hitelösszeggel és 20 éves futamidővel számolva a havi törlesztőrészlet 132 476 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 31 794 240 forint. 

 

Ezzel szemben a legmagasabb kamatkedvezmény kihasználásával ugyanekkora hitelösszegnél 5,78 százalék a THM. A havi törlesztőrészlet így 176 ezer forint körül alakul, a teljes visszafizetendő összeg pedig meghaladja a 42 millió forintot. Ez jelentősen drágább, mint amit eredetileg a Zöld Otthon Program nyújtani tudott, annál viszont mindenképpen olcsóbb, mint amit jelenleg a piaci lakáshitelek kínálnak, hiszen a piacon 7 százalékos THM alatt már nem igazán lehet lakáskölcsönt találni. 

 

Nem lenne meglepő, ha a Takarékbank és az MKB után más pénzintézet is indítana ilyen akciót abban az esetben, ha náluk is maradnak olyan hiteligénylők, akiknek már nem jut a keretből.

 

A kamatmentes csok hitelből sem maradt már

A kedvezményes zöld hitel mellé még kedvezményesebb otthonteremtési kamattámogatott kölcsönt, rövidebb nevén csok hitelt is fel lehetett venni. Az eredetileg 3 százalékos kamattal igényelhető lakáshitel a zöld hitellel kombinálva kamatmentes volt. Legfeljebb 15 millió forintot lehetett ebben a formában felvenni, ehhez legalább három gyermek vállalására volt szükség. A zöld hitel kimerülésével a kamatmentes csok hitelnek is annyi, a “kárpótlásul” bevezetett kamatkedvezmény mellé már csak az eredeti, 3 százalékos kölcsön igényelhető.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó bankok is felfüggesztették mától a zöld hiteleket
2022-04-05

Az utolsó bankok is felfüggesztették mától a zöld hiteleket

A legtovább kitartó bankok is felfüggesztették mától a zöld hitelek értékesítését, az új igénylések befogadását. Az MKB és a Takarékbank is bejelentette ezt április 5-étől. Mindenki arra vár, hogyan dönt a jegybank a Zöld Otthon Program folytatásáról.

Elolvasom
Továbbvihető a CSOK egy zöld hitellel vásárolt ingatlanra is
2021-10-29

Továbbvihető a CSOK egy zöld hitellel vásárolt ingatlanra is

Bizonyos körülmények és határidők betartásával ugyanakkor el lehet költözni egy újonnan épült házba, a különbözetet pedig lehet fedezni akár az új kedvezményes zöld lakáshitel segítségével is.

Elolvasom
Zöld hitel 2021: lakáshitel 2,5% kamattal, kamatmentes csok hitel
2021-07-06

Zöld hitel 2021: lakáshitel 2,5% kamattal, kamatmentes csok hitel

A Zöld Otthon Program a jegybank mai sajtótájékoztatója alapján legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom