Hír

17 milliárd forint állami pénz otthonfelújításra: erre költötték az igénylők

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-08-10|Frissítve: 2026-01-27

A januári bevezetése óta az otthonfelújítási támogatásra már több mint 17 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár az igénylőknek - tudta meg a Bank360.hu a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter hivatalától. Ez a májusban közölt 3 milliárd forinthoz képest 14 milliárd forinttal több, ami azt jelenti, hogy az első öt hónaphoz képest jelentősen megnőtt a kihelyezett támogatások összege.

 

2021. január 1-től 2021. július 22-ig több mint 34,5 milliárd forint összegben igényeltek otthonfelújítási támogatást a gyermekes családok, ennek pedig közel a felét, több mint 17 milliárd forintot pedig már folyósítottak is - derül ki a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Bank360 szakértőinek adott válaszából.

 

Az átlagosan folyósított 1,6 millió forintos támogatással számolva már több mint 10 500 család kapta meg a támogatást. További 14 milliárd forinttal kapcsolatban még folyamatban van a döntés, az elutasítási arány pedig 2,5 százalékkal csökkent a májusi adatokhoz képest, 10 százalék körül van. 

 

A családok nem használják ki a teljes támogatási összeget 

 

Az igénybe vehető támogatási összeg legfeljebb 3 millió forint, ehhez minimum hatmillió forint értékben szükséges felújítást végezni. Az igénylők többsége eddig nem használta ki a teljes keretet, az államkincstár átlagosan 1,6 millió forint támogatást folyósít. Emlékeztetőül: a támogatás utófinanszírozású, ha viszont valakinek nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű tőke, akkor egy kedvezményes, államilag támogatott hitel is felvehető a felújítás megfinaszírozásához.

 

A jogszabályi maximumnál alacsonyabb átlagos támogatási összeg mögött több ok is meghúzódhat. Nem szabad például kizárni, hogy egy nagyobb volumenű felújítás tovább tart, emiatt a magasabb összegű támogatási kérelmek lehet, hogy később érkeznek majd be az államkincstárhoz 

– közölte Vrazsovits Rita, a Bank360 elemzője. Hozzátette: a most vizsgált, január és július közepe közötti időszakban már 100 ezer forinttal magasabb volt az átlagosan folyósított támogatási összeg, mint a januártól májusig tartó időszakban.

 

Mire használják fel legtöbben a lakásfelújítási támogatást?

 

A legnagyobb összegben az ingatlanok belső tereit újították fel az állami támogatásból, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, illetve a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét.

 

Emellett a napkollektorok, napelemes rendszerek telepítése vagy cseréje is a népszerű felújítási célok közé tartozik, illetve a tető cseréjére, felújítására vagy szigetelésére is sokan fordítják az összeget. Május óta változás is történt e téren: a napelemes rendszerek cseréjére kifizetett összeg megelőzte a tetővel kapcsolatos munkálatokra költött pénzösszeget.

 

A lakásbiztosítást is érdemes felülvizsgálni, ha kész a felújítás

 

A felújítási munkálatok végeztével, mindenképpen érdemes ellenőrizni a meglévő lakásbiztosítás feltételeit is - ha rendelkezünk ilyennel. A felújításnak köszönhetően ugyanis változhat az ingatlan értéke, de akár a szerkezete is, ami miatt elképzelhető, hogy másik lakásbiztosítást kell választani, továbbá a biztosítási összeg emelésére is szükség lehet.


 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom