Elemzés

Még nem segít a zöld hitel, beesett a hitelek folyósítása októberben

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-12-02|Frissítve: 2026-01-27

Októberben nagyot zuhant a lakáshitelek folyósítása. A bankok által kihelyezett 108,2 milliárd forint ugyan még így sem mondható alacsonynak, de az október 4-től induló kedvezményes zöld lakáshitelek még nem jelentek meg a folyósításokban. A személyi kölcsönök összege is csökkent, a babaváró hitel pedig az eddigi harmadik legalacsonyabb értékét érte el októberben.

 

Az októberi 108,2 milliárd forintos folyósítás előtt szeptemberben még 125,6 milliárd forintos volumenben helyeztek ki a bankok lakáshiteleket, vagyis 13,8 százalékkal csökkent a folyósítások összege. A Bank360.hu szakértői szerint ez a süllyedés jelezheti, hogy a kamatemeléstől tartók jórészt már nyáron beadhatták a lakáshitel igénylést, és ezek nagy részét szeptemberre már folyósították is a bankok a megnövekedett bírálati idő ellenére is. Az októberi visszaesés azonban így is csak a nyári rekordok után számít jelentősnek, például tavaly októberben még csupán 81,8 milliárd forintot helyeztek ki a bankok.

 

 

A nyári lakáshitel roham megérte a hitelfelvevőknek, hiszen az októberi kamatok már jóval magasabbak, mint fél éve. Így az átlagos évesített kamat októberben 4,44 százalékot tett ki, miközben májusban még csak 4,05 százalékos értéken állt. A teljes hiteldíjmutató (THM) pedig már 4,78 százalékot tett ki átlagosan októberben, miközben fél évvel ezelőtt még csak 4,35 százalék volt. A drágulás pedig nem áll le, a jegybank jelenleg fokozott tempóban, hetente emeli a kamatokat. A banki forrásokat meghatározó kulcsfontosságú kamatszint így már 3,1 százalék a december 2-i újabb, 20 bázispontos emelés után. 

 

Bár a Zöld Otthon Program október 4-én indult, még egyáltalán nem látszik a folyósítási adatokban, amiből a Bank360.hu elemzői arra következtetnek, hogy a kedvezményes lakáshitel sem mentes a megnövekedett hitelbírálati időtől. A kiemelkedő, újlakásokra fordítható lakáshitel-volumen azonban hamarosan meglátszik majd a folyósításokban is, hiszen a bankok tájékoztatása alapján már novemberre 40 milliárd forint feletti összegben érdeklődtek a hitelfelvevők a zöld hitel iránt.

 

Csökkent a személyi kölcsön is

A személyi hitelek volumene 40,6 milliárd forintot tett ki októberben, ami szintén jelentősen elmarad az előző havi 46,3 milliárd forintos hitelkihelyezéstől. A visszaesés azonban a lakáshitelekhez hasonlóan szintén csak az előző hónapokhoz képest jelentős. Egy éve, 2020. októberében ugyanis még csupán 25,6 milliárd forintot tett ki a személyi kölcsönök folyósítása. Vagyis a személyi hitelek továbbra is megőrizték a válságot követő kilábalás értékeit, a tavalyi nagy zuhanás nem tért vissza.

 

 

Ismét gyengélkedik a babaváró kölcsön

A babaváró hitelekből 44,5 milliárd forintot folyósítottak októberben, amely szintén alulmúlja a szeptemberi 47,6 milliárd forintot és az egy évvel ezelőtti 52,9 milliárd forintot. Az egy gyermek megszületése után kamatmentes kölcsön folyósítása így a harmadik legalacsonyabb havi összeg idén októberben, és már 4 hónapja alatta marad az 50 milliárd forintos volumennek.

 

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Budapesten 32 évig kell félretenni a mediánbért egy új házhoz
2021-11-30

Budapesten 32 évig kell félretenni a mediánbért egy új házhoz

Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője egy 20 milliós lakáshitelnek?
2021-11-29

Mennyi a törlesztője egy 20 milliós lakáshitelnek?

Megvizsgáltuk november végén két lakáshitel esetén, hogy milyen feltételekkel lehet most 8, illetve 20 millió forintos kölcsönhöz jutni.

Elolvasom
Ismét 3 százalék felett a BUBOR, jókorát emelkedik a változó kamatozású lakáshitelek törlesztője
2021-11-25

Ismét 3 százalék felett a BUBOR, jókorát emelkedik a változó kamatozású lakáshitelek törlesztője

A Magyar Nemzeti Bank igazgatósága ma ismét dönt a referenciakamatokat meghatározó kamatszintről, a referenciakamatok azonban az elmúlt egy hétben is meredeken emelkedtek, meghaladva az utoljára 2013-ban látott 3 százalékos kamatszintet. Egy változó kamatozású lakáshitel esetében akár évi 225 ezer forintos pluszterhet is jelenthet a magasabb kamatszint.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom