Hír

Még két hónapig másodszor is felvehető a vállalkozói ingyenhitel

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-09-27|Frissítve: 2026-01-27

 

Október 1-től, vagyis péntektől az is felveheti még egyszer a Kamatmentes Újraindítási Kölcsönt, aki már igényelte azt korábban. Emellett egy másik hitelprogram, a 2021. április 23-ig elérhető Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram B céljára felvett kedvezményes, szintén nulla százalékos vállalkozói hitel korábbi felvétele sem kizáró ok már októbertől.

A kölcsön összegének felső határa nem változott, az továbbra is legfeljebb 10 millió forintot tehet ki, és nem haladhatja meg a vállalkozás 2019-es árbevételét. A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram B céljára és a Kamatmentes Újraindítási Kölcsön keretében korábban felvett hitelösszeg együttesen sem haladhatja meg a 2019-es árbevételt. Csak akkor lehet újra felvenni a kölcsönt, ha már egyik programban sem rendelkezik az igénylő lehívható összeggel, és nincs el nem számolt előlege sem.

Új követelmény, hogy a készfizető kezességet vállaló magánszemély bankszámlakivonatát is be kell nyújtani.

 

A programra továbbra is november 30-ig, tehát még két hónapig lehet pályázni, és a 100 milliárd forintot kitevő teljes keretösszeg sem változott. Aki igénybe veszi a Kamatmentes Újraindítási Kölcsönt vagy más államilag támogatott állami hitelt, az 2021. november 1-től nem folytathatja a törlesztési moratóriumot.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön
2021-02-10

Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön

Összefoglaltuk, amit eddig tudunk a tervek szerint 2021 márciusában induló Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramról. A támogatás segítségével akár 10 milliós ingyenhitelhez juthatnak a kis- és középvállalkozások.

Elolvasom
Mennyi lesz a törlesztőrészlete a Kamatmentes Újraindítási Kölcsönnek?
2021-05-05

Mennyi lesz a törlesztőrészlete a Kamatmentes Újraindítási Kölcsönnek?

A kisvállalkozások és egyéni vállalkozók számára a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön közel két hónapja kínál segítséget a koronavírus okozta gazdasági visszaesés leküzdésére. A program 0 százalékos kamat mellett kínál akár 10 millió forintot a programra jogosultak számára, amit akár működési költségre és bérköltségre is felhasználhatnak. Külön előny, hogy a türelmi időszak akár 3 év is lehet, mindaddig pedig nem szükséges megkezdeni a törlesztést.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom