Elemzés

Mennyi lesz a törlesztőrészlete a Kamatmentes Újraindítási Kölcsönnek?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-05-05|Frissítve: 2026-01-27

A kisvállalkozások és egyéni vállalkozók számára a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön közel két hónapja kínál segítséget a koronavírus okozta gazdasági visszaesés leküzdésére. A program 0 százalékos kamat mellett kínál akár 10 millió forintot a programra jogosultak számára, amit akár működési költségre és bérköltségre is felhasználhatnak. Külön előny, hogy a türelmi időszak akár 3 év is lehet, mindaddig pedig nem szükséges megkezdeni a törlesztést.

 

A program a lezárások miatt nagy veszteséget elszenvedett szektoroknak, elsősorban a turizmus-vendéglátásban működő és egyéb helyszíni jelenlétet igénylő vállalkozások számára érhető el. Április 12. óta a kölcsön tulajdonosi feltételein is enyhítettek, már az is elegendő, ha a program kezdete, 2021. március 8. óta nem történt többségi tulajdonosváltás. Ezen felül már kérelmezheti is a kölcsönt az a vállalkozás, amelyik a 2019-ben lezárt üzleti évvel rendelkezik, és üzemi eredménye nem negatív. De mennyi lesz a havi teher, ha lejár a türelmi idő?

 

Havi 119 ezer forintért kimaxolhatjuk a kölcsönt

Csak hogy tisztán lássunk, a kölcsönre nem kell egy forinttal sem többet visszafizetni, mint amennyit megkapunk. Ezért hívják kamatmentesnek, ha 10 millió forintot veszünk fel, pontosan 10 milliót törlesztünk később. Ráadásul még a szokásos banki díjak többségét is megspóroljuk, külön díjat csak a bankon kívüli tételekre kell fizetni, például értékbecslési díjat, ha ez szükséges.

Abban viszont már lehet eltérés, hogy havonta mekkora törlesztőrészletet kell fizetni később: ezt a felvett összegtől, futamidőtől és a kért türelmi időtől is függ. Ha például a legmagasabb elérhető összeget, 10 millió forintot szeretnénk, és mindemellett a következő 3 évre felfüggesztjük a törlesztést, havonta 119 048 forintot kell fizetni összesen 7 évig. 

Ha kisebb összeget veszünk fel, természetesen később is kevesebbet kell havonta visszafizetni. Ha viszont hamarabb le szeretnénk tudni a kölcsönt, kérhetjük 7 éves futamidőre, amiből végül csak 4 évig fogunk ténylegesen hitelt törleszteni a 3 éves türelmi idő mellett. Ekkor viszont több lesz a havi teher, 10 millió forint mellett már 208 ezer forintos törlesztőrészlet is összejöhet, tehát fontoljuk meg, hogy belefér-e majd ennyi a vállalkozás havi költségeibe.

 

Ha hamarabb elkezdjük fizetni, kevésbé megterhelő a törlesztőrészlet

A törlesztőrészlet úgy is csökkenhet, ha kevesebb, mint 3 évig vesszük igénybe a türelmi időszakot. Ha csak egy éves türelmi időszak mellett kérjük a hitelt, 7 év alatt vége lehet a tartozásnak, és mindezért havi 138 889 forintot kell fizetni. 

Ha nem félünk a 10 éves futamidőtől, 100 ezer forint alatti törlesztőrészlettel számolhatunk, maximális futamidő mellett. Alacsonyabb összeggel kedvezőbb a törlesztőrészlet is, 3 millió forint igénylése esetén csupán 27 ezer forint havonta.

 

Meddig lehet felvenni az újraindítási gyorskölcsönt?

A gyorskölcsönt egészen november 30-ig lehet felvenni a kijelölt MFB pontokon, ha a vállalkozás teljesíti az eredményességet érintő és a már könnyített tulajdonosi feltételeket, továbbá az előre kijelölt gazdasági szektorban működik. A bankok visszajelzése alapján a kamatmentes kölcsön felvételét legtöbbször a nem megfelelő TEÁOR szám és a 2019-es negatív üzemi eredmény hiúsította meg, ennek ellenére a kérelmezők döntő többsége megkapta a hitelt.

 

A bankok megfigyelése alapján a vállalkozások inkább nagyobb összeget szeretnének, a 3 millió forintos hitelfelvételi kérelem elenyésző lehet. A fentiek alapján pedig már világos, hogy ha ragaszkodunk a felvett magas összeghez, a hiteltörlesztés minél előbbi megkezdése csökkentheti a későbbi, havonta fizetett törlesztőrészletet. 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

A Kamatmentes Újraindítási Kölcsönért biztosítékot kell vállalni
2021-04-07

A Kamatmentes Újraindítási Kölcsönért biztosítékot kell vállalni

A vállalkozói ingyenhitel kedvező kamatozású, de a kisvállalkozásoknak tulajdonosi felelősséget kell vállalniuk, ha nem rendelkeznek ingatlanvagyonnal. A Bank360 megvizsgálta, milyen hátránnyal jár ez a lakossági hitelekhez hasonlítható feltétel az Újraindítási Gyorskölcsön esetén.

Elolvasom
Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön
2021-02-10

Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön

Összefoglaltuk, amit eddig tudunk a tervek szerint 2021 márciusában induló Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramról. A támogatás segítségével akár 10 milliós ingyenhitelhez juthatnak a kis- és középvállalkozások.

Elolvasom
Megjelentek a 10 millió forintos Újraindítási Gyorskölcsön részletei
2021-02-24

Megjelentek a 10 millió forintos Újraindítási Gyorskölcsön részletei

Megjelentek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram általános feltételei. A legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes kölcsön igénylésénél számos egyéb költség megfizetése alól is mentesül a vállalkozás. Összegyűjtöttük az eddig ismert feltételeket.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom