Hír

A bérek még mindig tartják a lépést a szárnyaló inflációval 

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-06-24|Frissítve: 2026-01-27

Az év eleji nagy extrapénzek kifizetése után is meghaladta az 500 ezer forintot a bruttó átlagkereset áprilisban. Kérdés, hogy a tovább szárnyaló inflációval tudják-e tartani a lépést a béremelések a következő hónapokban.

 

Az idén január elejétől április végéig terjedő időszakban erősen éreztetik hatásukat az extra juttatások, különösen a rendvédelmi dolgozóknak az év elején kiosztott fegyverpénz. Ebben az említett időszakban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 19,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 20,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint. A külön juttatások és az előre beütemezett béremelések szintén hozzájárultak az első négy hónap kiugróan magas béradatához.

 

A KSH grafikonja bemutatja, hogyha 2018 januárját 100 százaléknak vesszük, akkor főként a fegyverpénz miatt idén februárban kiugróan, 175 százalékkal nőttek a bruttó keresetek. Az egyszeri hatás után, márciusban 164,5, áprilisban pedig 163,3 százalékot tett ki ez az érték.  

 

A teljes és a rendszeres bruttó átlag- és reálkeresetek alakulása

Forrás: KSH

 

A reálkereset az első négy hónapban 10,0 százalékkal emelkedett, az infláció előző évhez mért, 8,5 százalékos növekedése mellett. A bérnövekedés tehát mindeddig tudta tartani a lépést a vágtázó inflációval. Az infláció áprilist követő, részben már ismert, részben pedig prognosztizált további emelkedése ugyan valószínűleg valamennyit elkoptat majd a reálkeresetek bővüléséből, de teljesen aligha éli fel 2022-ben, hiszen annak között tartós és nagyarány bérnövekedések is vannak, amelyek ezután is hatnak.

 

A magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), április hónapban is alaposan megemelték a havi átlagbért. A bruttó átlagkereset áprilisban 507 500 forint volt, 15,9 százalékkal magasabb mint az egy évvel korábbi. A rendszeres bruttó átlagkereset prémiumok és jutalmak nélkül viszont csak 457 300 forintra emelkedtek, ami 14,1 százalékkal haladta meg a 2021 áprilisi adatot. A nettó átlagkereset áprilisban kedvezmények nélkül 337 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 700 forintot ért el.

 

A bruttó kereset mediánértéke, amely jobban tükrözi a valóságos jövedelmi viszonyokat mint az átlagbér,  áprilisban 396 800 forint volt, amely 14,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ennél az összegnél ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint ahányan többet. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 275 300 forint volt, 15,8 százalékkal felülmúlta az előző év áprilisi adatot.

 

Hasonló átlagbér-növekedés lehet egész évben

A mai adatok továbbra is alátámasztják azt a várakozásunkat, hogy az idei évben bőven kétszámjegyű, 15 százalék körüli bérnövekedést láthatunk majd átlagosan, köszönhetően a bérrendezéseknek, egyszeri juttatásoknak, a minimálbér emelésének és a munkaerőhiánynak - vélekedik Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. A mostani adatok összecsengenek azzal a feltételezésünkkel, hogy a rendkívül erős első negyedéves gazdasági növekedés mögött elsősorban a fogyasztás húzódik meg, tekintettel a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének kiemelkedő bővülésére - teszi hozzá. 

 

A bérek tempós növekedéséhez hozzájárulhatott, hogy elemzők szerint a magyar gazdaság közel van a teljes foglalkoztatáshoz, így a munkaerő megtartása érdekében a vállalatok is igyekeznek lehetőségeik szerint ellensúlyozni az inflációt, sőt gyakran azt meghaladó juttatásokat adni. A KSH szerint 2022 májusában a munkanélküliek száma 169 ezer főre csökkent, ami 3,5 százalékos rátának felel meg. 

 

A legfrissebb adatok alapján a betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon az idei első negyedévben megközelítette a korábbi rekordját - vélekedik Virovácz Péter. Ez a gazdaság egészében továbbra is erősödő bérkiáramlást okoz, és még nehezebb lesz munkaerőt találni, valamint azt megfizetni, amint helyreállnak a termelési láncok.

 

Magasabb bérrel a törlesztőrészlet is magasabb lehet

A kialakult helyzetben csökkenhet a hitelfelvételi kedv, amit nyilvánvalóan az emelkedő kamatok miatt dráguló kölcsönök sem javítanak. Aki viszont mégis hitelt vesz fel, és jelentősen emelkedett a keresete, annak nagyobb törlesztőrészletet is megengednek a bankok a magasabb nettó bérre. A jövedelemarányos törlesztési mutató (jtm) dönti el ugyanis, hogy a bérünkhöz képest a különböző kölcsöntípusoknál mekkora havi törlesztőrészletet vállalhatunk. A Bank360.hu bérkalkulátorának használatával kiszámolható, hogy a nettó bér alapján mekkora hitelt lehet felvenni a jtm szabályok alapján. A kamatok emelkedése miatt a magasabb törlesztőrészlet lehetőségére szükség is van, hiszen ugyanolyan összegű kölcsönt jelentősen drágábban tudunk csak felvenni, mint egy éve. A lakáshitelek esetében pedig az ingatlanárak szárnyalása miatt kell nagyobb összegű kölcsönt felvenni ugyanolyan lakóingatlan megvásárlásához.

 


 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszerárak bőven 10 százalék fölé tolták az inflációt 
2022-06-08

Az élelmiszerárak bőven 10 százalék fölé tolták az inflációt 

Májusban 10,7 százalék volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest- jelentette a KSH.  A gyenge forint és az újonnan bevezetett különadók tovább ronthatnak a helyzeten, és a 10 százalék feletti infláció az év nagyobb részében velünk maradhat.  

Elolvasom
A fegyverpénz félmillió forint fölé lőtte az átlagkeresetet
2022-04-26

A fegyverpénz félmillió forint fölé lőtte az átlagkeresetet

Hatalmasat ugrott februárban a havi átlagbér összege. A félmillió forint fölötti bruttó kereset azonban csalóka, azt jelentős részt egyszeri tételek okozták. Ezek nélkül számolva a havi bérnövekedés már csak néhány ezer forint az előző hónaphoz képest. Eközben az országon belül hatalmasak a különbségek a leggazdagabb és legszegényebb régiók bérei között.

Elolvasom
Fegyverpénz nélkül is félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset
2022-05-24

Fegyverpénz nélkül is félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset

Az év eleji extra juttatások nélkül is félmillió forint fölött maradt a bruttó átlagkereset márciusban. A bruttó és nettó átlagkereset növekedése is jócskán meghaladja a kiemelkedően magas inflációt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom