Elemzés

Visszaszámlálás a babaváróra: újjászületik-e még az ajándék hitel?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-05-10|Frissítve: 2026-01-27

A végéhez közeledik a legfeljebb 10 millió forint kamatmentes kölcsönt nyújtó babaváró támogatás. A program eddigi csaknem három éve alatt kezdetben nőtt a születésszám, jelentősen emelkedett a házasságkötések száma, és mára a fogyasztási hitelállomány meghatározó részét az államilag támogatott kölcsön adja. A szinte ajándék kölcsön iránti kereslet azonban alábbhagyott, ahogyan a születések száma is beszakadt. Most újra látszik egy kis élénkülés, ami azonban kis szezonális felívelés ugyanúgy lehet, mint a támogatás igénybevételének kapuzárási pánikja.  

 

Az állami családtámogatások egyik célja a gyermekvállalás ösztönzése. A babaváró hitel kifejezetten erre fókuszál, de a csok bizonyos formái, illetve a jelzáloghitel elengedése is ösztönző lehet a családok számára. Előbbi kifejezetten népszerű a fiatal házaspárok körében, ami főként a szabadon felhasználható, legfeljebb 10 millió forint kamatmentes kölcsönnek köszönhető. 2019. július és 2022. március között összesen 1745 milliárd forintot folyósítottak a hitelintézetek, ami a maximális hitelösszeggel számolva is közel 175 ezer igénylőt jelent. 

 

A babaváró hitel jelenleg a teljes lakossági hitelportfólió körülbelül 17 százalékát teszi ki. A fogyasztásihitel-állománynak 2022 elején a 37,6 százalékát adta a kamattámogatott hitel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája szerint. Az ügyfeleknél lévő babaváró hitel állomány februárban 1618,5 milliárd forint volt. A magas összeg nagyrészt annak köszönhető, hogy az igénylők jelentős része a szerződéskötés után fel is tudja függesztenii a törlesztést. 

 

Tényleg több gyermek született a babaváró miatt?

Érdemes megnézni, hogyan alakult a gyermekszületések száma a babaváró hitel indulása óta. Bár az első igénylőknek öt évük van a gyermekvállalásra, és a program még csak szűk három éve tart, a támogatás hatása már megjelenhet a születési statisztikákban is. A támogatás feltételei ugyanis arra ösztönzik az igénylőket, hogy az igénylést akkor adják be, amikor a baba már úton van, hiszen ebben az esetben az igényléssel egy időben akár három évre is felfüggeszthetik a törlesztést.  

 

Az alábbi grafikonon látható, hogy 2019-hez képest 2020-ban is 2021-ben is nőtt az élveszületések száma. 2019-ben 89 193 gyermek látta meg a napvilágot, 2020-ban ez a szám már 92 338 volt, 2021-ben pedig kereken 93 000 a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Ehhez képest meglepően alacsonyak a 2021. decemberi és a 2022. január-márciusi születésszámok, amelyek a 2019-es számokat sem érik el. 

 

A születésszámokkal kapcsolatban még egy érdekességet érdemes megjegyezni. A 2019. december és 2020. január hónapokban történt egy látványos kiugrás a gyermekszületések számában, ami a folyósítással sem magyarázható, hiszen abban a két hónapban az induláshoz képest jelentősen visszaesett a volumen. Talán csak véletlen, de a kiugró érték éppen 9-10 hónappal a program bejelentése (2019. február) után volt jellemző.

 

A feltételeket figyelembe véve nem törvényszerű, hogy a születésszám és a folyósítási volumen között összefüggés legyen, ez mégis felfedezhető az adatok között. Az ok valószínűleg az, amit fentebb már említettünk: az igénylést a terhesség idején éri meg leginkább beadni, hiszen ebben az esetben

 

  • az igénylést követően felfüggeszthető a törlesztés,
  • az első gyerek születésével kamatmentessé válik a hitel,
  • egy esetleges második gyermek születésénél a fennálló tőketartozás 30 százalékát átvállalja az állam,
  • ezért ha a szülőknek eddig az időpontig még el sem kellett kezdeniük törleszteni, akkor érhetik el a legnagyobb kedvezményt.

Az ideális időzítés részleteiről ebben a cikkben írtunk bővebben. 

 

Az alábbi grafikonon látható, hogy több időszakban együtt mozgott a születésszám a folyósítással. A tavaly év végén és 2022 elején tapasztalható születésszám csökkenés a folyósítás eredményein is megmutatkozik, ahogyan a márciusi emelkedő tendencia is. 



 

Feltámadhat-e még a babaváró hitel?

A kedvezményes kölcsönt a hatályban lévő rendelet szerint 2022. december 31-ig lehet igényelni. Felmerül a kérdés, hogy képes lesz-e a babaváró még egy utolsó hajrára, miután januárban és februárban kevesebb fogyott belőle, mint az indulás óta bármikor, illetve a márciusi eredmény sem érte el az egy évvel ezelőtti szintet, bár kétségtelenül emelkedést mutat..

 

A visszaesésre az egyik magyarázat a szerződésszegés esetén fizetendő büntetőkamat emelkedése lehet. Hiszen hiába indul a törlesztés kamatmentesen, ha nem teljesítjük a kölcsön feltételeit, előfordulhat, hogy vissza kell fizetnünk az addig igénybe kamattámogatást. Ennek a büntetésnek az összege jelentősen megemelkedett az utóbbi hónapokban a jegybank sorozatos kamatemelései miatt, amelyekkel az elszálló inflációt igyekszik kordában tartani.

 

A magas büntetőkamatra megérkezett a kormány válasza is: májustól csökkentették a babaváró hitel ügyleti kamatának mértékét, egy-egy százalékponttal a kamattámogatás időszakában és az azt követő időszakban is. Arról, hogy ez pontosan mennyit számít az igénylőknek, ebben a cikkben írtunk bővebben. 

 

A májusi igénylők már az egy százalékponttal kedvezőbb ügyleti kamattal köthetnek szerződést. Ha a futamidő első öt évében nem teljesülnek a gyermekvállalásra vonatkozó feltételek, akkor az egy összegben visszafizetendő összeg 3 421 800 forint lenne. A júniusi igénylőkre a referenciakamat emelkedése miatt ennél magasabb büntetés várna, a Bank360 kalkulátora szerint 3 883 850 forintot kellene visszafizetni. Az állam által végrehajtott egy százalékpontos kamatcsökkentés 462 ezer forinttal enyhíti a büntetés mértékét. 

 

A házasságkötési kedv idén kezdett lanyhulni

A születésszám mellett a babaváró hitel a házasságkötések számára is jelentős hatást gyakorolt, hiszen a kölcsön felvételéhez alapfeltétel, hogy a felek házasok legyenek. A KSH adataiból kiderül, hogy a 2020-ban és 2021-ben még a koronavírus-járvány sem szegte kedvét a házasulandó fiataloknak, hiszen évről évre egyre többen álltak keltek egybe, 2021-ben már 72 ezer házasságot kötöttek összesen. Ennyien utoljára még a rendszerváltás előtt, 1986-ban házasodtak meg.

Ami változást mutat a járvány kitörése óta, az a házasságkötések számának az eloszlása a hónapok között. Míg korábban augusztusban tették ezt meg a legtöbben, tavaly ez júliusra volt igaz, és a korábban kevésbé népszerű téli és tavaszi hónapok is ilyenekké váltak.

A 2022-es első negyedéves adatok alapján a házasságkötési kedv is csökkent. Az első három hónapban 10 290 pár kötött házasságot, ami elmarad a 2020-as 12 260, illetve a 2021-es 11 998 esküvőtől.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Most lesznek csak igazán bajban a babavárósok, ha mégsem jön a gyerek
2022-06-08

Most lesznek csak igazán bajban a babavárósok, ha mégsem jön a gyerek

Tovább emelkedett a babaváró hitel ügyleti kamata, így minden eddiginél többet fizethetnek a házaspárok, ha nem teljesítik a gyermekvállalásukat.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom