Elemzés

Váratlan fordulat: jobban fogynak a lakáshitelek, mint tavaly ilyenkor

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2020-11-17|Frissítve: 2026-01-27
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

A koronavírus-járvány továbbra is sújtja a fogyasztási hitelpiacot: a személyi kölcsönök folyósítása továbbra is alulmúlja a tavalyi eredményeket. A lakáshitelek terén viszont még a tavalyinál is nagyobb az aktivitás az ügyfelek részéről - kérdés, hogy ez kitart-e év végéig, vagy inkább megvárják a vevők az Otthonteremtési program 2021-ben induló elemeit. Cikkünkben a Magyar Nemzeti Bank 2020 szeptemberére vonatkozó folyósítási adatait foglaltuk össze. 

 

Felemás képet mutatnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett eredmények a lakossági hitelpiac tekintetében. A személyi kölcsönök folyósítása stagnálni látszik a második negyedéves visszaesés után, az egy évvel ezelőtti eredménynek azonban így is csak az 53 százalékát sikerült elérni a harmadik negyedévben - míg tavaly július és szeptember között közel 153 milliárd forint személyi kölcsönt folyósítottak a bankok, idén már csak 81 milliárd forintot. 

 

Hónapokra lebontva látszik, hogy 2020 szeptemberében az előző hónaphoz képest több szabad felhasználású személyi kölcsön fogyott, a nyers (nem szezonálisan igazított) értéket tekintve 28,8 milliárd forint. Ez 17 százalékkal több, mint az előző hónapban, viszont mindössze az 57 százaléka annak a volumennek, amit tavaly szeptemberben helyeztek ki a hitelintézetek.

 

A 2020. december 31-ig tartó THM-plafonnak köszönhetően az átlagos kamatláb és hiteldíjmutató (THM) ismét csökkent - utóbbi szeptemberben mindössze 5,68 százalék volt. 

 


Személyi kölcsön igénylésen gondolkodsz, de még nem találtál jó ajánlatot? Próbáld ki a Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátorát, hasonlítsd össze az elérhető lehetőségeket! 


 

A babaváró hitel hozta a kötelezőt

A babaváró hitel tartja a havi 50 milliárd forint körüli értéket, 2020 szeptemberében 53,25 milliárd forint fogyott belőle - ez az előző havi eredményhez képest 17 százalékos emelkedést jelent. A tavaly júliusi indulás óta eddig összesen közel 941 milliárd forint fogyott a kamatmentes kölcsönből. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2020 végére a kihelyezett babaváró hitelek összege a Bank360.hu számításai szerint át fogja lépni az 1000 milliárd forintot.

 

A lakáshitelek továbbra is kapósak

Nemcsak a múlt hónaphoz, de a tavaly szeptemberhez képest is jelentősen emelkedett a folyósított lakáshitelek összege. A nyers adat szerint 91,4 milliárd forint, az MNB szezonálisan igazított eredménye szerint 82,3 milliárd forint kölcsönt folyósítottak a hitelintézetek 2020. szeptemberben. Utóbbival számolva ez az előző hónaphoz viszonyítva 17 százalék, tavaly szeptemberhez képest 15 százalékos emelkedést jelent. 

 

A lakáscélú jelzáloghiteleknél a koronavírus-járvány miatt a májusi és a júniusi számokon érződött leginkább a visszaesés, azóta ismét a járvány előtti volumen a jellemző. Kérdés, hogy ez a lendület kitart-e év végéig, ugyanis októberben több olyan lakáscélú támogatást jelentett be a kormány, amelyek miatt megéri januárig várni - összességében akár több millió forinttal is olcsóbban lehet lakáshoz jutni, mintha idén bonyolítanánk le a vásárlást. Az ezzel kapcsolatos számítást ebben a cikkben találod

 


Ha lakásvásárlás előtt állsz, érdemes egy lakáshitel kalkulátorral is összevetni az ajánlatokat. Add meg, mekkora hitelösszegre lenne szükséged, hogy azt mennyi idő alatt szeretnéd visszafizetni, és a kalkulátor listázni fogja számodra az elérhető kedvező ajánlatokat.


 

Mire számíthatunk az utolsó negyedévben?

A Bank360.hu adatai szerint 2020. októberben a személyi kölcsönök iránt tovább csökkent az érdeklődés, ahogy a babaváró hitel iránt is, ezzel tovább folytatódik a május óta jellemző trend. Ha az ügyfélérdeklődéseket a folyósítási adatok is követni fogják, akkor ennél a két terméknél nem számíthatunk emelkedésre a következő hónapban sem. 

 

A lakáshitelek iránt ellenben tovább nőtt az érdeklődés szeptemberhez képest, bár a májusi csúcstól az októberi eredmény is elmarad. Az alábbi diagramon mindhárom termékre vonatkozó eredmények láthatók:

A fogyasztási kölcsönök iránt az érdeklődést év végén a Fekete Péntek és az ünnepek is befolyásolhatják, az év ezen szakaszában ugyanis jellemzően többen használják ki a kedvező személyi kölcsön vagy áruhitel ajánlatokat, hogy nagyobb összegű vásárlást bonyolítsanak. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Csak nem jön a trendforduló: tovább pang a személyi kölcsönök folyósítása
2020-10-06

Csak nem jön a trendforduló: tovább pang a személyi kölcsönök folyósítása

Kevesebb fogyott személyi kölcsönből 2020 augusztusában, mint az azt megelőző hónapban, a volumen körülbelül a fele a tavaly augusztusi értéknek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett folyósítási adatokból. Mutatjuk a legfontosabb adatokat.

Elolvasom
A lakáshitelpiac a járvány ellenére is pörög
2020-10-06

A lakáshitelpiac a járvány ellenére is pörög

Hiába a felpörgő koronavírus-járvány, a lakáshitel kihelyezés mértéke 2020 augusztusában meghaladta a tavaly augusztusi szintet. A hitelintézetek összesen 70 milliárd forintot folyósítottak lakáscélra, a kölcsönöket nagyrészt használt lakások vásárlására vették fel. Vannak ugyanakkor baljós jelek a jövőt illetően: a Bank360.hu saját adatai szerint az ügyfélérdeklődés szeptemberben valamelyest visszaesett. Mutatjuk a Magyar Nemzeti Bank szeptemberi folyósítási adatait.

Elolvasom
Százezer fiatal házaspár igényelt már babaváró hitelt
2020-07-28

Százezer fiatal házaspár igényelt már babaváró hitelt

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő házaspárok száma. A bankok összesen 784 milliárd forintot folyósítottak a magyarok új kedvenc kölcsönéből. A népszerűség nem meglepő, a Bank360.hu összefoglalta, hogy miért vált a fiatal házasok kedvencévé a kölcsön.

Elolvasom

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom