Hír

Utasbiztosítás: csak a járvány végében reménykedhetnek a biztosítók

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-03-10|Frissítve: 2026-01-27

2020. márciusától a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a légiközlekedés, majd az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan váltak hatályossá az egyre szigorúbb határellenőrzések és szabályozások a külföldi utazásokkal kapcsolatban. 

 

Mindezek a lépések azt eredményezték, hogy az utasbiztosítás piac gyakorlatilag összeomlott: a jegybank legfrissebb adatai szerint a díjbevétel majdnem 60 százalékkal esett vissza 2020 végére 2019-hez képest. 

 

Pandurics Anett, a a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke a 2020-as adatokra reflektálva egy múlt heti sajtótájékoztatón megjegyezte, a szerződések száma csak mintegy 17 százalékkal esett vissza, ami arra utal, hogy utaztak ugyan az ügyfelek, de rövidebb időre és jellemzően belföldre, ahol az átlagdíjak jóval alacsonyabbak.

 

utasbiztosítás díjbevétel

 

Mire számítanak a biztosítók?

 

A Bank360 elemzői arra voltak kíváncsiak, hogy látják a biztosítók, visszatérhet-e az élet az utasbiztosítások piacára 2021-ben. 

 

“Az emberek alig várják, hogy a feltételek kedvezőek legyenek, visszatérjen minden a régi kerékvágásba és szabadon utazhassanak. Amennyiben a magyarok által leginkább kedvelt országok határai megnyílnak, akkor az utasbiztosítások tekintetében egy gyors felfutást várunk” - írta a Bank360 megkeresésére a K&H Biztosító, amely 65 százalékos csökkenést tapasztalt 2020-ban az egyéni utasbiztosítások díjelőírásában. 

Az Allianz az ügyfél-visszajelzések alapján arra számít, hogy a járvány hatására az ügyfelek tudatosabban választanak majd utasbiztosítást, alaposabban megnézik és utánajárnak, mire szól az adott kötvény fedezete. Az utazók közül többen mutatnak hajlandóságot arra, hogy biztosítást kössenek, vagyis azok, akik korábban nem kötöttek, most már inkább megtennék ezt.

A Groupama Biztosító 2021. második félévében számít már folyamatos visszarendeződésre, de ez nagyban függ a járványügyi helyzettől.

 

Az Union a korlátozások fokozatos és körültekintő feloldásával az utazási hajlandóság és a bizalom visszaépülésére számít az év második felében, ám a 2019-es ügyfélszámot csak 2022-re várják. 

 

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító 70 százalékos díjbevétel-csökkenést szenvedett el 2020-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Úgy látják: 2020-ban a nyári részbeni nyitás hónapjai és a vállalati szektor utazásai csak minimálisan segítették a szektort. 

 

Az idei díjbevételt nagymértékben befolyásolja majd szerintük, hogy miképpen alakulnak a beoltottsági arányok itthon és a népszerűbb nyári úticélok országaiban. Amennyiben a nyár közepére a az oltottsági szint megengedi majd, hogy megnyíljanak a határok, akkor beindulhat az utazás, de ez is csak a 2019. évi díjszint 50-60 százalékáig húzhatja fel a piacot a biztosító becslése alapján.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom