Hír

Mindenki a hitelkártyákról beszélt, de rengeteg céget zártak ki a moratóriumból

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-09-21|Frissítve: 2026-01-27

A törlesztési moratórium novembertől már mind a lakosság, mind a vállalkozások számára feltételekhez kötött, és a tervezet szerint csak meghatározott rászoruló rétegek számára marad elérhető. Eddig több szó esett a lakossági feltételekről, pedig a vállalkozások esetében is jelentős korlátozásokat léptettek életbe. Közülük ugyanis csak azok maradhatnak bent a programban, akiknek csökkent a bevételük, mindemellett pedig a válság idején felvett gazdaságélénkítő hitelek is kizárnak megannyi céget a moratóriumból.

 

Múlt szerdán rendeletben is megjelent a moratórium meghosszabbítása, ami megerősítette, hogy október 31-ig tart az általános moratórium, ezután pedig csak azok maradhatnak a programban jövő júniusig, akik ezt októberben külön jelzik a bankjuknál. Bár a legnagyobb meglepetést a rendeletben a hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozás visszamenőleges kamatcsökkentése okozta, a rászoruló csoportok pontos kijelölése is tartogatott érdemi új információt.

 

A vállalati hitelek esetében ugyanis az új feltétel számos olyan vállalkozást zárhat ki, akikről elképzelhető, hogy egyébként nehéz pénzügyi helyzetben vannak. Nem elég már ugyanis a moratórium folytatásához az, hogy a benyújtást megelőző másfél évben legalább 25 százalékkal csökkent a vállalkozás árbevétele, a programban maradáshoz a vállalkozás a válság kitörése óta nem kaphatott kedvezményes gazdaságélénkítő hitelt vagy kölcsönt. Vagyis, aki már legalább egyszer kapott kedvezményes állami hitelt, nem számít rászorulónak a moratórium szempontjából.

 

A válság ellen hozott kedvezményes hitelintézkedések számítanak

A válságkezelés során a vállalkozások elsősorban kedvezményes kamatú hitelt kaptak, így számos vállalkozást zárhat ki a moratórium folytatásából az, hogy a válság kitörése óta kedvezményes gazdaságélénkítő hitelre kötöttek szerződést. A válság során hozott vállalkozásoknak szóló hitelprogramok:

 

  • Széchenyi munkahelymegtartó hitel
  • Széchenyi Kártya folyószámlahitel plusz
  • Széchenyi likviditási hitel
  • Széchenyi beruházási hitel plusz
  • NHP Hajrá
  • MFB Krízis Hitel
  • MFB Krízis Hitel Plusz
  • MFB Versenyképességi Hitelprogram
  • KKV Technológia Hitelprogram
  • Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram
  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!
  • Széchenyi Likviditási Hitel GO!
  • Széchenyi Turisztikai Kártya GO!
  • Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO!
  • Széchenyi Mikrohitel GO! (várhatóan szeptember 30-tól elérhető)

 

Amelyik vállalkozás akár csak egy hitelszerződést is kötött a fent felsorolt programok, vagy bármilyen más államilag támogatott hitelprogram keretében 2020. március 18. után, az novembertől nem vehet részt a törlesztési moratóriumban. Persze az igaz, hogy az államilag támogatott hitelprogramban részesülő vállalkozások nagyobb eséllyel indulhattak neki, hogy helyreállítsák üzleti működésüket és a cég pénzügyi helyzetét, ugyanakkor a kedvezményes hiteleket azok a vállalkozások kaphatták döntő részben, akiknél a koronavírus a legnagyobb kiesést okozta. 

 

"Néhányuknál tehát elképzelhető, hogy a kedvezményes hitelek ellenére sem sikerült még elérni a biztos működést, szükség lehet még időre a békeéveknek megfelelő számok eléréséhez" – közölte Varga Zsombor, a Bank360 elemzője. Hozzátette: ennek ellenére ezek a vállalkozások sem hosszabbíthatják meg a moratóriumi időszakot, és így novembertől újabb havi költségekkel kell számolniuk.

A lakossági ügyfelek esetében csak kisebb módosítások

A korábban Varga Mihály pénzügyminiszter által bejelentett feltételeknek megfelelően csak azoknak van lehetőségük jelentkezni a lakossági ügyfelek közül, akik a rendeletben kikötött rászoruló csoportokba tartoznak. A közfoglalkoztatottak esetében a járvány alatt vagy a most fennálló jogviszony jelenti az elégséges feltétel. Aki jelenleg nyugdíjas, 25 éven aluli gyermeket nevel vagy legalább 12 hónapos magzattal terhes, szintén folytathatja a hitele felfüggesztését.

 

A csökkenő jövedelem kritériumot úgy pontosította a rendelet, hogy ha a válság során tartósan csökkent a háztartás jövedelme, illetve, ha jelenleg vagy a válság alatt legalább 30 napig álláskereső volt a hitelfelvevő, folytathatja a törlesztési moratóriumot. A feltételek szélesítését jelenti, hogy megváltozott munkaképességű gyermeknél a 25 éves korhatár sem számít, ha az állapot már legalább egy éve tart vagy a következő egy évben előreláthatóan nem szűnik meg.

 

A feltétel kisebb szűkítését jelenti, hogy lombardhitel, kézizáloghitel vagy nyílt végű pénzügyi autólízing esetében október 31. után semmilyen körülmények között nem folytatható a moratórium.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

 Több kedvező vállalati hitel is elérhető, de az igénylésnek ára van
2021-09-27

Több kedvező vállalati hitel is elérhető, de az igénylésnek ára van

A bankoknál jelenleg a Széchenyi Kártya Program GO! hitelei és a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is elérhetők, kifejezetten kedvező kamatköltség mellett.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom