Elemzés

Mennyit fizettek ki a biztosítók a koronavírus miatti halálesetekre?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-08-03|Frissítve: 2026-01-27

A koronavírus-járványnak hazánkban már több mint 30 ezer áldozata volt. A halálesetek megnövekedett számával összefüggésben megkérdeztük a biztosítókat, hogy a pandémia hogyan érintette a kifizetéseket az életbiztosítások esetében. 

 

Számos biztosítótársaság még a koronavírus-járvány kitörését követően megerősítette, hogy a COVID-19 miatt elhunyt biztosítottak után kifizetik az életbiztosítás összegét, emellett több biztosító lerövidítette a várakozási időt, összefüggésben a járványhelyzettel, ami szintén az ügyfeleknek kedvezett. 

 

Miután a harmadik hullám véget ért, azt szerettük volna megtudni, hogy mekkora összegben szolgáltattak a biztosítók az ügyfeleknek a koronavírussal összefüggésben, ide számítva a haláleseteket, a kórházi napi térítést, illetve a jövedelempótlást. A biztosítók közül érdemben az NN-től és az Union Biztosítótól érkeztek válaszok.

 

Az NN Biztosító a járvány idején több mint ötszáz ügyfélnek szolgáltatott koronavírus fertőzéshez kapcsolódó halálesetre. Halálesetre, valamint kórházi napi térítésre összesen több mint 1 milliárd forintot fizettek ki. 

 

“Ebből a számból is látható, milyen sok családot érintett nagyon súlyosan a pandémia. Ilyen nehéz időkben válik igazán láthatóvá, hogy biztosítóként milyen fontos szerepünk lehet a családok pénzügyi stabilitásának megőrzésében” - közölte az NN Biztosító.

 

Kórházi napi térítést több mint száz ügyfélnek szolgáltattak, emellett hozzátették, hogy a járvány hatására egyértelműen megnőtt az igény az egészségügyi szolgáltatások iránt a lakosság körében. 

 

Az Union Biztosító a koronavírussal összefüggésben történt halálesetek miatt több mint 327 millió forint összegben nyújtott szolgáltatást ügyfeleinek, közel 250 káreseményhez kapcsolódóan. Emellett kórházi napi térítést körülbelül 5 millió forint összegben szolgáltattak, nyolcvanhat káreseménnyel összefüggésben. Az Union a jövedelempótlással (keresőképtelenség) kapcsolatos térítésekről is beszámolt: ezen a területen 42,7 millió forint összegben nyújtottak szolgáltatást, közel 570 káreseményhez kapcsolódóan.

 

Az Aegon egy korábbi sajtóközleményében közölte, hogy már hétszázmillió forintot is meghaladó biztosítási összeget fizettek ki a járvány miatt az életbiztosításokra és a baleseti konstrukciókra. Ez körülbelül 1600 kár kifizetését jelenti, amelyből 1003 esetben haláleset miatt térített a biztosító.

 

Még most sem késő biztosítást kötni

Nem meglepő, hogy a járványhelyzet miatt egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan élethelyzetekre, ennek eredményeként többen érdeklődnek a kockázati biztosítások iránt. Az életbiztosítás mellett a felkészülésnek egy jó módja lehet a jövedelempótló biztosítás is, mely hosszabb távú munkanélküliség és keresőképtelenség esetén nyújt anyagi segítséget. A Bank360 oldalán online megköthető csoportos személybiztosítással az életbiztosítás akár kombinálható is egy jövedelempótló biztosítással. 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Hogyan segít a hitelfedezeti biztosítás a koronavírus idején?
2020-04-04

Hogyan segít a hitelfedezeti biztosítás a koronavírus idején?

A hitelfedezeti biztosítás arra szolgál, hogy segítséget nyújtson, ha valami miatt átmenetileg vagy hosszabb ideig nem tudjuk fizetni a törlesztőrészletet. Ez sajnos akkor is előfordulhat, ha a szerződéskötésnél úgy érezzük, hogy biztos lábakon állunk, hiszen nem tudhatjuk, mi történik a teljes futamidő alatt - erre a mostani világjárvány a legjobb példa, ami néhány hét alatt a feje tetejére állította az egyébként stabilan menetelő gazdaságot. Utánajártunk, hogy a járvány idején segítséget nyújt-e a hitelfedezeti biztosítás, és ha igen, milyen helyzetekben.

Elolvasom
Milyen jövedelempótló biztosítást válasszak?
2021-06-21

Milyen jövedelempótló biztosítást válasszak?

Ha hosszabb időre keresőképtelenné vagy munkanélkülivé válna valaki, fordulhat a megtakarításaihoz, kérhet családi vagy baráti segítséggel, de akár élhet a jövedelembiztosítás eszközével is.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom