Hír

Megígérte, betartotta: újra fél százalékot emelt az MNB

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-02-22|Frissítve: 2026-01-27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma ismét fél százalékkal emelte az alapkamatot,  ami így már 3,4 százalékos értéket tesz ki holnaptól - derült ki a Monetáris Tanács februári kamatdöntő ülését követően. Az 50 bázispontos (fél százalékos) emelés megfelel az MNB év elején hangsúlyozott iránymutatásának, így a januári szintén fél százalékos emelés után februárban is ugyanilyen mértékben emelkedett az alapkamat, ami a következő hónapokban is kitarthat.

 

Az alapkamat emelése a téli nagyobb kamatemelések utáni visszarendeződést jeleníti meg. Novembertől ugyanis a jelenleg 4,3 százalékon tartózkodó egyhetes betéti kamat a valódi irányadó ráta, ez határozza meg végül a lakosság számára elérhető kölcsönajánlatok feltételeit is, ami a hiteleknél folyamatos kamatemeléseket jelentett az elmúlt hónapokban. Az egyhetes betéti kamatot korábban jóval erőteljesebben emelte az MNB, de a bejelentésnek megfelelően az alapkamat a nyárig utol fogja érni az egyhetes betét kamatát.

 

Hasonlítsd össze az alábbi kalkulátorral az elérhető lakáshiteleket! Állítsd be, hogy mekkora hitelösszegre van szükséged, és találd meg a számodra ideális ajánlatot! A kalkuláció ingyenes.

Így a 4,3 százalékos átmeneti irányadó kamatot fél százaléknál kisebb mértékben tervezi emelni a jegybank, amely januárban 30 bázisponttal növelte az egyhetes betéti kamatot. A jegybank a kamatfolyosót is az alapkamathoz hasonló mértékben, fél százalékkal emelte, és így a kamatfolyosó teteje már akár 5,4 százalékos egyhetes betéti kamatot is lehetővé tenne. Az MNB ezt az akár 1 százalék feletti emelési lehetőséget viszont csak hirtelen bekövetkező áru- vagy pénzpiaci kockázatok mellett használná ki a korábbi kommunikáció alapján, alapesetben a januári 30 bázispontos emelés folytatódhat az egyhetes betéti kamatban.

 

Virág Barnabás, az MNB alelnöke a kamatemelés közzététele utáni háttérbeszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy az inflációs mutatók a várakozásokon felül tovább emelkedtek januárban. A fogyasztói árindex növekedése később tetőzhet, februárban az infláció megközelítheti a 8,5 százalékos éves értéket is, ami meghaladná a januári 7,9 százalékot. Az öngerjesztő inflációs folyamatok elkerülése és az inflációs kockázatok mérséklése érdekében a jegybank tovább folytatja az alapkamat havi ütemű, magasabb mértékű emelését, hogy az felzárkózzon az egyhetes betéti kamathoz. 

Kiemelten fontos az MNB-nek, hogy minden rövid lejáratú pénzügyi eszközben hatékony legyen a kamatemelés. Virág Barnabás megismételte, hogy a lakossági betétek is egy fontos részpiacot jelentenek, és az MNB megengedhetetlennek értékeli a monetáris politikai hatékonyság szempontjából, hogy a betéti kamatok csak mérsékelt ütemben emelkedtek a központi kamatemelésekhez képest. Az MNB aktívan figyeli a következő hónapokban a betéti kamatokat, és ezután értékeli majd a banki átárazási folyamatokat.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

10 éve nem emelt ekkorát az MNB az alapkamaton
2022-01-25

10 éve nem emelt ekkorát az MNB az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma fél százalékkal emelte az alapkamatot, ami így már 2,9 százalékos értéket tesz ki holnaptól - derült ki a Monetáris Tanács idei első kamatdöntő ülését követően. A fél százalékos (50 bázispontos) emelés magasnak számít, utoljára 2011 decemberében emelt ilyen nagy mértékben a magyar központi bank. Ráadásul az MNB további, hasonló mértékű kamatemeléseket tervez.

Elolvasom
Minden, amit a jegybanki alapkamatról tudni érdemes
2020-03-25

Minden, amit a jegybanki alapkamatról tudni érdemes

A jegybanki alapkamat Magyarországon az a referencia kamatláb, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fizet a kereskedelmi bankoknak a nála elhelyezett kéthetes lejáratú kötvények után. Jelenleg a jegybanki alapkamat 10,75% - ez az érték 2022. július 27. óta van érvényben.

Elolvasom
Nem áll le a rendkívüli kamatemelésekkel az MNB
2022-03-08

Nem áll le a rendkívüli kamatemelésekkel az MNB

A 400 forintos euróárfolyam egy nap alatt újabb rendkívüli kamatemelésre késztette a jegybankot.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom