Hír

Már 6 százalék fölé emelte az irányadó kamatát az MNB

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-03-24|Frissítve: 2026-01-27

A keddi alapkamat-emelés után 30 bázisponttal 6,15 százalékra emelte az egyhetes betét kamatát az MNB. Az emelés és annak mértéke illeszkedik a jegybank által prognosztizált lépésekhez. Az elkövetkezőkben mindkét kamat további növelése várható, ami kihat a meglévő és új banki hitelek költségeire is.

 

A jegybank szándéka szerint az alapkamat folyamatosan közelít majd az egyhetes betétéhez, amihez az kell, hogy az előbbit jobban emelje, mint az utóbbit. Ez az idén a háború kitöréséig így is történt, ezután azonban a rövid idő végbement súlyos forintgyengülés hatására az irányadó kamatban extra emelésre kényszerült. Az ezen a héten történt 1,0 százalékos alapkamat és 0,3 százalékos egyhetes betéti kamat emeléssel valójában visszatért a korábbi, előre bejelentett lépéssorozatához.

 

A monetáris tanács keddi döntései nyomán a jegybank kellő mozgásteret kapott arra, hogy az egyhetes betéti kamatot szükség esetén tovább emelje akár a monetáris tanács következő kamatdöntő üléséig is, ami egy hónap múlva esedékes. Mindenesetre a két kamat (4,4 és 6,15) között most még jelentős a különbség, így újabb pénzpiaci és háborús sokk nélkül is hónapokba telhet, amíg a két kamat összeér majd. Újabb pénzpiaci vagy/és háborús sokk esetén azonban akár újra arra kényszerülhet a jegybank, hogy változtasson a menetrendjén.

 

A korábban vártnál magasabban tetőző, és huzamosabb ideig magasan is maradó infláció letörésére mindenesetre ezután is folyamatos kamatemelésekre kényszeríti az MNB. Az idénre a jegybank már 7,5-9,8 százalékos átlagos áremelkedést vár, a nyári csúcs pedig megközelítheti a 11 százalékot is.

 

A jegybanki lépések tovább emelik a hitelköltségeket meghatározó referenciakamatokat is. Ezért arra lehet számítani, hogy továb drágulnak mind a lakáshitelek, mind a személyi kölcsönök. A kérdés az, hogy az új hiteleknél a bankok mit tudnak és akarnak beárazni a kamatemelkedésekből. A betéti kamatok egyelőre csak messziről követik a változásokat, bár már itt is elindult egy óvatos emelkedés.

 

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

A háború tíz százalékig is feltolhatja a magyar inflációt
2022-03-06

A háború tíz százalékig is feltolhatja a magyar inflációt

Magyarországon már az ukrajnai háború kitörése előtt is 8 százalék fölé vártak az inflációt. Azóta ráadásul csak olyan események történtek, amelyek tovább növelhetik a pénzromlást.

Elolvasom
Nyárra 11 százalékra is felszaladhat az infláció
2022-03-23

Nyárra 11 százalékra is felszaladhat az infláció

Az idei átlagos infláció megközelítheti a 10 százalékot. A csúcs július-augusztusban lehet, amikor akár a 11 százalékot is elérheti a pénzromlás a jegybanki előrejelzés szerint.

Elolvasom
Brutálisat emelt az MNB a háború utóhatásaként
2022-03-22

Brutálisat emelt az MNB a háború utóhatásaként

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma 1 százalékponttal emelte az alapkamatot, ami így már 4,4 százalékos értéket tesz ki holnaptól - derült ki a Monetáris Tanács februári kamatdöntő ülését követően. Az MNB a háború első heteiben több rendkívüli lépéssel élt, a mostani 100 bázispontos (1 százalékos) emelés ezeknek a szigorításoknak a megerősítése.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom