Hír

Két és félszeresére emelkedik júliustól a diákhitel kamata

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-06-27|Frissítve: 2026-01-27

Beköszöntött a kedvezményes diákhiteleknél is a kamatemelés. Nem is akárhogyan: a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata július 1-jétől rögtön két és félszeresére, 1,99 százalékról 4,99 százalékra emelkedik. 

 

Sajátos módját választotta a Diákhitel Központ a kamatemelés közlésének. A diakhitelkozpont.hu közleményei között ilyen tartamú szöveg még nem található, de a termék ismertetésénél egy megcsillagozott, apróbetűs részből már kiderül, hogy júliustól nő a kamat. Így aztán a hvg.hu cikke kellett ahhoz, hogy ezt az is megtudja, aki nem látogat naponta a cég honlapjára.

 

A diákhitel igénylés előtt álló vagy már törlesztő fiatalok többsége tehát a sajtóból értesülhetett arról, hogy a Diákhitel 1 szabad felhasználású kölcsön ügyleti kamata jelentősen, több mint a duplájára emelkedik július 1-jétől. A jelenleg 1,99 százalékos ügyleti kamat ugyanis 4,99 százalékra nő. A Diákhitel Központnak félévente van lehetősége módosítani a feltételeken, erre most kerül sor. 

Az ügyleti kamat módosítása csak a szabad felhasználású verziót érinti, az önköltség finanszírozására felvehető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentes marad. Ugyanez igaz a 2022. szeptember 30-ig igénybe vehető Diákhitel Pluszra is, mely szintén kamatmentes. Legalábbis ezeknél a konstrukcióknál egyelőre nincs a honlapon a Diákhitel 1-hez hasonló megcsillagozott jelzés.

 

A jelenlegi piaci kamatokhoz képest a Diákhitel 1 még mindig nagyon kedvezményes marad, hiszen az elmúlt félévben nagyon megdrágultak a hitelek, de ez nyilván legfeljebb részben vigasztalja azokat a diákokat, akik ezt igénybe akarják venni a tanulmányaik finanszírozásához.

 

Még a moratórium is érvényben van

A diákhitelt törlesztőkre 2022. július 31-ig vonatkozik a törlesztési moratórium. Akik december 31-ig továbbra sem szeretnék folytatni a törlesztést, azoknak július végéig kell erről nyilatkozni a diákhitel oldalán keresztül vagy személyesen az ügyfélszolgálaton. 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Mától elérhető a Nyelvtanulási Diákhitel
2019-10-01

Mától elérhető a Nyelvtanulási Diákhitel

A diákok legfeljebb fél millió forintot igényelhetnek nyelvtanulásra, és ha sikeres nyelvvizsgát tesznek, kamatmentesen törleszthetnek.

Elolvasom
Diákhitel: az újonnan felvett hitelekre is érvényes a moratórium
2020-04-03

Diákhitel: az újonnan felvett hitelekre is érvényes a moratórium

A lakossági és vállalati hitelekre kiszabott törlesztési moratórium nem csak a hagyományos lakossági és vállalati hiteleket érinti, hanem a diákhitel-konstrukciókat is. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni a diákhiteleket érintő moratóriumról.

Elolvasom
A családtámogatások megmaradnak a járvány ellenére is - új diákhitel jön
2020-04-08

A családtámogatások megmaradnak a járvány ellenére is - új diákhitel jön

CSOK, babaváró hitel, jelzáloghitel-elengedés és nagycsaládos autóvásárlási támogatás is érintetlen marad a koronavírus ellenére is.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom