Hír

Ezért fontos a családoknak Orbán mai bejelentése

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2020-12-19|Frissítve: 2026-01-27
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Mégis mindenki számára marad a moratórium, kedvezményes hitelt kapnak a gyereket nevelő családok – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök 2020. deecember 19-én a Facebookon.“Járvány idején az emberi életek mellett a családokat és a válallkozásokat is védenünk kell” – közölte a miniszterelnök, ezzel indokolva, hogy a kormány módosítja a gazdaságvédelmi akció tervet.Orbán bejelentése alapján 
 

  • 2020. július 1-jéig marad a hitelmoratórium, tehát a korábbi bejelentéssel szemben nem csak az egyes kiemelt társadalmi csoportokba tartozók kapják meg ezt a kedvezményt.
     
  • A gyermeket nevelő s váró családok számára kedvezményes, legfeljebb három százalékos THM-ű hitelt tesznek elérhetővé, melyet lakásfelújításra lehet költeni. Ez a bejelentés a korábban már bejelentett lakásfelújítási támogatást egészíti ki kedvezményes hitellel.
     
  • A járványügyi intézkedések hatásait mérséklendő, a kormány elengedi a munkavállalók után fizetett járulékokat, valamint átvállalja a bérköltségek kétharmadát decemberre és januárra a vendéglátó és idegenforgalmi szektorban, valamint a buszos társaságok esetében.
     
  • A kkv-k és egyéni vállalkozók által fizetett iparűzési adót a felére csökkentik.


 

Tartogatott tehát még meglepetést ez az év a hazai bankok számára, melyek gőzerővel készültek a csak néhány társadalmi csoport számára elérhető Moratórium 2-re, ehhez képest a miniszterelnök mai bejelentése szerint július 1-jéig mindenki maradhat a törlesztési moratórium hatálya alatt. Orbán másik bejelentése, mely szerint lakásfelújításra fordítható kedvezményes hitel válik elérhetővé a családok számára, egy már bejelentett lakásfelújítási támogatási csomagot egészít ki.

 

A Bank360.hu szakértői szerint a kormány így próbálhatja orvosolni azt a helyzetet, hogy a kedvezményes hitel nélkül viszonylag magas, hatmillió forintos önerőre lett volna szükség a lakásfelújítási támogatás igénybevételéhez.

 

A támogatást az állam ugyanis csak a felújítást követően fogja folyósítani, ráadásul – egyéb megkötések mellett – csak az összes költség felét, legfeljebb hárommillió forintot fedeznek a felújításra költött kiadásokból.

 

Bár sok még a nyitott kérdés a kedvezményes hitel körül, de az jelentős könnyebbséget jelenthet majd a családok számára. A Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátora alapján ugyanis jól látszik, hogy egy hatmillió forintos személyi kölcsön THM-e 10-13 százalék körül mozog, így egy három százalékos hitel háromszor-négyszer olcsóbb, mint egy piaci árazású.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Újabb részletek derültek ki a lakásfelújítási kölcsönről
2020-12-21

Újabb részletek derültek ki a lakásfelújítási kölcsönről

További részleteket árult el Novák Katalin Facebook oldalán közzétett videójában az otthonfelújítási támogatás előtt igényelhető otthonfelújítási kölcsönről. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Elolvasom
Több buktatója is lehet a lakásfelújítási támogatásnak
2020-12-22

Több buktatója is lehet a lakásfelújítási támogatásnak

Az év utolsó napjain sem maradtunk új információ nélkül a lakásfelújítási támogatással kapcsolatban - kiderült ugyanis, hogy a támogatás akár egy kedvező, legfeljebb három százalékos kamattal felvehető hitel segítségével is megelőlegezhető lesz. Egyelőre csak a támogatás részletes feltételei ismertek, ezzel kapcsolatban már körvonalazódik, hogy milyen esetekben utasíthatják el az igénylést. Összefoglaltunk több élethelyzetet, amelyek meghiúsíthatják az igénylést.

Elolvasom
Öt kérdés és válasz a meghosszabbított hitelmoratóriumról
2020-12-24

Öt kérdés és válasz a meghosszabbított hitelmoratóriumról

Nagyon gyorsan, szinte napról napra változik, hogy milyen moratórium áll majd az adósok rendelkezésére 2021-től. Mivel az ügyfelek egy jelentős részének már kiküldték a bankok a Moratórium2-re vonatkozó szabályokat, de azóta már kiderült, hogy ez nem aktuális, segítünk rendet tenni abban, hogyan folytatódik majd a moratórium napokon belül.

Elolvasom

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom