Elemzés

Így lehet most hozzájutni a magyarok kedvenc autóihoz

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-06-28|Frissítve: 2026-01-27

A válság elmúltával ismét felélénkült itthon az autópiac, májusban 10 695 személygépkocsit értékesítettek a Datahouse adatai alapján. Az eladott autók száma így jóval meghaladja a tavalyi májusban, lezárások mellett értékesített 6471 gépkocsit,  de a koronavírus előtti években tapasztalt tavaszi kiugrás még várat magára, ugyanis 2019 májusában még 3500-zal több autót adtak el az ideihez képest.

 

A Suzuki fölénye még a korábbiaknál is meggyőzőbb a kedvenc autók között, de a Fiat kiskategóriás modelljét is a lista előkelő helyén találhatjuk meg. A Bank360 körképe megmutatja, mekkora autóhitel segítségével lehet megvásárolni az itthoni népszerű modelleket, és a kölcsönből megvett autóknál mennyivel került a pénzügyi biztonságot nyújtó CASCO.

 

Ezek a kedvenc autómodellek

Az eladási lista élén a Suzuki két modellje szerepel, ha a január és a május közötti időszakot nézzük. A Vitara modellből már majdnem négyezer, az SX4 S-Crossból pedig 2750 darabot adtak el az év első öt hónapjában. A Swiftből is több, mint ezer darabot adott el a Suzuki, amivel még éppen ráfért a tízes listára. Ugyan a Fiat 500 elvesztette második helyét, de továbbra is szorosan a Suzuki modellek nyomában van. A Dacia Dusterből és a Skoda Octaviaból nagyjából kétezer autót adtak el már január és május között. A legnépszerűbb gépkocsik tízes listájára felfért még egy Ford, egy KIA, egy Toyota és a JEEP Renegade modellje.

Mekkora autóhitelt kell felvenni a legnépszerűbb modellekre?

Az itthoni kedvenc autók egyértelműen nem a felsőkategóriás modellekből kerülnek ki, azonban így sem kis összeg egy új kocsit megvenni. A Suzuki Vitara, az SX4 S-Cross és a Skoda Octavia ára a 7 millió forintot is meghaladja, az Octavia esetében már a 8 millió forint feletti összeg sem ritka. A Fiat 500 és Dacia Duster ennél olcsóbb, 4 millió körül már elérhető mindkét modell.

 

Az autók megvásárlásához segítséget jelenthet hitel felvétele, ha nem lenne meg az önerő. A Bank360 számítása 7 éves futamidejű hitelre vonatkozik, emellett legalább 250 ezer forintos jövedelemérkeztetés szükséges a példabeli hitelekre.

Összességében jókora tartozást jelentene a Suzuki modellek és a Skoda Octavia tisztán hitelből történő megvásárlása a Bank360 autóhitel kalkulátor alapján. A 7 millió forintot meghaladó hitelfelvétel már magasnak számít a nem lakáscélú hitelek között, így a törlesztőrészlet is 100 ezer forint felett alakul. A Fiat és a Dacia ára ennél alacsonyabb, nem haladja meg a havi 65 ezer forintos költséget a 7 éves futamidő során.

 

Mennyibe kerül a casco díja havonta?

H végre megszereztük a kinézett modellt, akkor is költenünk kell még rá, többek között a biztosítási díjakat is fizetni kell. Bár nem kötelező casco biztosítást is kötni a szabad felhasználású hitel mellett, de erősen ajánlott. A kötelező biztosítás díja nem tér el jelentősen a legkeresettebb autómodellek között, de a casco biztosításnál már nagyobbak a különbségek. A példában egy 40 éves budapesti férfit feltételeztünk, aki 20 éve szerezte meg a jogosítványát, és legalább 10 éve nem okozott kárt. Így a kgfb bonus/malus fokozata a lehető legjobb, B10-es, és az előző autójáról áthozott casco fokozata pedig szintén a legmagasabb. A casco bónusz fokozat egy adott gépkocsira vonatkozik, de például az autó eladása és a szerződés megszüntetése után át lehet vinni egy új kocsira is a fokozatot.

 

A legolcsóbb éves casco díjak 50 ezer és 80 ezer forint közötti összeget tesznek ki az öt legnépszerűbb gépkocsi esetében. A legolcsóbb a Dacia Duster éves díja, míg a Suzuki modelleknél 80 ezer forint feletti összeget kell évente fizetni. A Skoda Octavianal az éves casco díj csak 70 ezer forint a legolcsóbb ajánlat esetében, de előfordulnak ennél magasabb, akár 130 ezer forint feletti összegek is. A Dacia és a Fiat modell esetében nem csak a vételár, de a casco biztosítás díja is a legalacsonyabb a vizsgált modellek közül.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Mennyibe kerül a magyarok kedvenc autóira a kötelező?
2021-05-21

Mennyibe kerül a magyarok kedvenc autóira a kötelező?

Ahogy a válság egyre inkább visszaszorul, ismét fellendülőben van az autópiac. Áprilisban már 10 521 személygépkocsit értékesítettek összesen a Datahouse adatai szerint. Ez néhány ezerrel még mindig kevesebb, mint amit a járvány előtti években rendszerint eladtak ebben a hónapban, de így is jelentősen több, mint a tavaly április lezárások melletti mindössze 6 183 darabos értékesítés.

Elolvasom
Mennyibe kerül a kötelező és a casco a legnépszerűbb kocsikra?
2021-09-29

Mennyibe kerül a kötelező és a casco a legnépszerűbb kocsikra?

Hiába a kilábalás a válságból, a személygépkocsi-értékesítést a nyáron még egyáltalán nem érte el ez a fellendülési hullám.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom