Hír

Ábécésorrendet javasol a sberbankosoknak az OBA a kártalanításhoz

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-03-11|Frissítve: 2026-01-27

A postai utalások után a Takarékbank fiókjaiban is megkezdődött a Sberbank betéteseinek kártalanítása. Az OBA azt javasolja, hogy betűrendben menjenek be az ügyfelek. Meg is adta, ki melyik nap. Ettől azonban el lehet térni, március 31-ig bármikor rendelkezhetnek a sberbankosok a Takarékbank fiókjaiban a pénzükről.

 

Az Országos Betétbiztosítási Alap megkezdte a Sberbank károsult betéteseinek a kifizetését. Ez postai úton indult el, így kapják meg a pénzüket 2,5 millió forintos betétösszegig az ügyfelek. Kétszázezerig kiviszi nekik a postás, e fölött be kell menniük a pénzért a kijelölt postahivatalokba. A 2,5 millió forint feletti betétű magánszemély károsultak és a 20 ezer forint feletti cégek, egyéb szervezetek a Takarékbank fiókjaiban rendelkezhetek az összeg sorsáról. A OBA március 18-ig mindenki számára elérhetővé teszi a kártalanításhoz (maximum 100 ezer eurónak megfelelő bő 38 millió forintos betétösszeghez) való hozzáférést. Ennek módjáról részletesen itt írtunk. Arról pedig itt, hogy mit kell tennie annak, akinek hitele van a Sberbanknál.

 

Hasonlítsd össze az alábbi kalkulátorral az elérhető személyi kölcsönöket! Állítsd be, hogy mekkora hitelösszegre van szükséged, és találd meg a számodra ideális ajánlatot! A kalkuláció ingyenes.

 

Az OBA most felhívta a figyelmet: előfordulhat, hogy hamarabb kapják meg a pénzüket, és a kártalanításról készített kivonat csak ezt követően jut el hozzájuk postai úton. A kiküldött kifizetési elszámolás bemutatása azonban nem feltétele a kártalanításnak, azt az erre kijelölt Takarékbank fiókokban e nélkül is el lehet ezt intézni.

 

Az OBA azt javasolja, hogy a zökkenőmentes kiszolgálás érdekében a Takarékbank fiókjaiba lehetőség szerint az alábbi beosztás szerint érkezzenek kártalanítási ügyintézésre a betétesek:

·        2022. március 11-én pénteken nem betűvel kezdődő (cégnév esetén), illetve A-tól E (É)-ig

·        2022. március 16-án szerdán F-től K-ig

·        2022. március 17-én csütörtökön L-től R-ig

·        2022. március 18-án pénteken S-től ZS-ig

Ezt a beosztást a Sberbankban bejelentett magánszemélyek esetében titulus (dr.) nélküli vezetéknév, cégek esetében cégnév kezdőbetűje alapján határozták meg.

 

Ez csak egy ajánlás, az ügyfeleknek nem kell ragaszkodniuk az ábécésorrendhez. 2023. március 31-ig bármikor mehetnek a Takarékbank fiókjaiba elintézni a kártalanítást. A Takarékbankban két lehetősége lesz nekik. Vagy már előtte nyitnak egy új számlát, és ide kérik az összeg átutalását, vagy a helyszínen nyitnak egy takarékbankosat, és arra kérik a pénzt.

 

Ha már így is, úgy is kell egy új bankszámla, akkor érdemes előtt szétnézni a bankok számlaajánlatai között, mert ezzel sokat spórolhat, és most akár még pénzt is kereshet magának és az ismerőseinek is. Az a sberbankos ügyfél, aki nemcsak lakossági, hanem cégek számlát is kénytelen most keresni, szintén össze tudja hasonlítani a vállalati bankszámlák kínálatát. A kisvállalkozásoknak pedig speciális csomagokat is kínálnak a bankok.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Mi lesz a Sberbank adósaival, fizessék-e a hiteleiket?
2022-03-01

Mi lesz a Sberbank adósaival, fizessék-e a hiteleiket?

A sberbankos betétesek azt már tudják, hogy szerdától is maximum hétmillió forintot vehetnek fel a számlájukról 30 napig, de vajon mit csináljanak azok, akiknek hitele van a magyar Sberbanknál?

Elolvasom
Ez az, amit minden sberbankos hitelesnek tudnia kell: ide kell fizetniük
2022-03-03

Ez az, amit minden sberbankos hitelesnek tudnia kell: ide kell fizetniük

A hiteleket ezután is fizetnie kell a Sberbanktól kölcsönt felvevőknek. A pénzintézet végelszámolója most elárulta, mit kell tenniük, milyen számlaszámra kell fizetniük a hiteleseknek.

Elolvasom
Így működik az OBA - Országos Betétbiztosítási Alap
2022-03-01

Így működik az OBA - Országos Betétbiztosítási Alap

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) egy alap, amely a Magyarországon a hitelintézetek betéteseinek védelmére jött létre. Az OBA abban az esetben kártalanítja a betéteseket meghatározott összegig, ha a betétet kezelő hitelintézet fizetésképtelenné válik, és nem tudja a betéteket visszafizetni.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom