Hír

A minimálbér emelése egy sor másik járadékot is magával húz

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-12-11|Frissítve: 2026-01-27

A januártól esedékes közel 20 százalékos minimálbér emelés nemcsak a munkavállalókat és a munkáltatókat érinti, hanem azokat is, akik az ehhez kapcsolt járadékokra jogosultak. Összefoglaltuk, kikre lesz hatással a minimálbér 200 ezer forintra való emelése 2022-től. 

 

Januártól bruttó 200 ezer forintra nő a minimálbér összege, ami a 2021-es 167 400 forinthoz képest közel 20 százalékos emelést jelent. A garantált bérminimum is közel ekkora mértékben emelkedik, bruttó 219 000 forintról 260 000 forintra. A béremelés közel egymillió munkavállalót érint közvetlenül, emellett közvetve azokat is, akik a minimálbér vagy a bérminimum összegéhez kötött járadékra jogosultak. Összegyűjtöttük, hogy kiket érint a változás.

Több pénzt kapnak a gyerekesek

 

Emelkedik többek között a gyermekgondozási díj (gyed) maximum összege, ami legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet. 2022-ben így akár bruttó 280 000 forintot is kaphatnak a jogosultak. Jövőre ugyanez lesz a nagyszülői gyed felső összeghatára is.

 

A diplomás gyed maximum összegét is befolyásolja a jövő évi emelés. Attól függően, hogy milyen képzésben vesz részt a szülő, kétféleképpen is befolyásolhatja a járadékát a minimálbér vagy a bérminimum.

 

Azok, akik felsőfokú alapképzésben vagy szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben vesznek részt, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százalékával számolhatnak - ez 2022-ben 140 000 ezer forint lesz. A mesterképzésben, osztatlan vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók pedig a garantált bérminimum 70 százalékával számolhatnak, ami 2022-ben már 182 000 forint lesz.

Emelkedik az álláskeresési járadék és a táppénz összege is

 

Az álláskeresési járadékra jogosultak is magasabb összegre számíthatnak jövőre. Az egy napra kifizetett járadék összege a minimálbér napi értékéhez van kötve, azt nem haladhatja meg. 2022-ben így az egy hónapra kifizethető maximális álláskeresési járadék bruttó 200 000 forint lesz.

 

A táppénz maximum összege is a minimálbérhez van kötve. Egy napra a minimálbér kétszeresének 30-ad részével kell számolni, ami 2021-ben maximum 11 160 forint, 2022. januártól pedig 13 333 forintra nő. 

 

Szintén a minimálbér összegéhez van kötve a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezmény. 2022 januárjától az állam a járulékokat a minimálbér kétszereséig, vagyis legfeljebb 400 000 forintig engedi el.

 

A személyi kedvezményre jogosultak is néhány ezer forinttal többre számíthatnak a minimálbér emelése miatt. Akik meghatározott betegségekben szenvednek, például

  • cukorbetegek, 

  • laktóz- vagy glutánérzékenyek, 

  • hallási vagy látási fogyatékossággal együttélők,

  • mozgásszervi fogyatékossággal együttélők,

 

jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak, száz forintra kerekítve. A kedvezmény 2022-ben havonta 10 ezer forintot jelent.


A tanulószerződéses pénzbeli juttatások összege is a minimálbérrel arányosan emelkedik 2022-ben, és ugyanez igaz a szakképzési munkaszerződéssel összefüggő egyéb juttatásokra is.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Minimálbér 2022 és garantált bérminimum 2023
2021-11-05

Minimálbér 2022 és garantált bérminimum 2023

2023-ben a bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum 260 000 forint. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Elolvasom
Mennyi személyi kölcsönt lehet felvenni a 200 ezer forintos minimálbérből?
2021-11-06

Mennyi személyi kölcsönt lehet felvenni a 200 ezer forintos minimálbérből?

Megszületett a megállapodás: januártól a kormány bejelentése alapján a bruttó minimálbér 200 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forintra emelkedik, a bérmegállapodást várhatóan november közepéig alá is írják az érintettek.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom