Elemzés

A forint már megérezte a különadókat, de a hitelfelvevők is meg fogják

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-05-25|Frissítve: 2026-01-27

Nem a vásárlókra és a kölcsönfelvevőkre veti ki a háborús adókat a kormány, de alighanem ők is megérzik majd a kasszánál, a számlaértesítőkben és a hitelfeltételekben a hatását. A forint bemelegítésnek gyengült is egy jókorát a hírre.

 

Már a kormánydöntés szelére is gyengült a forint szerdán, és a miniszterelnök által bejelentett ágazati különadók hírére még esett egy jókorát, így végül nagyjából 10 forinttal lett drágább az euró egy nap alatt. Reggel még 383 forintot kellett érte adni a devizapiacon, estére már 394-et. Ez azonban akár időszakos hatása is lehet az Orbán Viktor által egyelőre csak nagy vonalakban közölt kormánydöntésnek, amely szerint 2022-re és 2023-ra különadókat vetnek a bankokra, biztosítókra, kereskedelmi láncokra, energiacégekre, távközlési vállalatokra és légitársaságokra.

 

A háború kitörése után néhány hét alatt egészen 400-as euróárfolyamig gyengült a forint, de aztán az árfolyam 370-380 között stabilizálódott. Az mindenesetre nem várható, hogy ilyen helyzetben érdemi erősödésnek lehetünk majd tanúi, alighanem már annak is örülhetünk, ha visszanyerjük legalább a 380 forint körüli eurót.

 

A gyenge árfolyam nyomás alatt tartja az inflációt, az pedig a Magyar Nemzeti Bankot, amely május 31-én újabb kamatemelésről dönthet. (Az alapkamat mértéke jelenleg 5,4 százalék, míg az irányadónak számító egyhetes jegybanki betété 6,45 százalék.) Ha a monetáris tanács ismét növeli a kamatot, az tovább lökheti felfelé a banki hitelek kamatait is.

 

A miniszterelnök a különadók célzott ágazatait éppen azzal indokolta, hogy az emelkedő kamatok és árak következtében a bankok és a multicégek extraprofitra tesznek szert. A bankok esetében ez a bődületes nyereségnövekedés az első negyedéves számok alapján nem nagyon érzékelhető, de arról természetesen nincs szó, hogy a 2010-es évek elejéhez hasonlóan ne tudnának elviselni újra különadót. Ettől azonban az ügyfelek egy dologra biztos nem számíthatnak: olcsóbb lakáshitelekre és személyi kölcsönökre.

 

A nagy kereskedelmi láncok már jelenleg is extra elvonásban részesülnek az árbevételük arányában, a járvány elején kivetett extra sarc hamar állandóvá vált az esetükben. A kiskereskedelmi hálózatok esetében jelenleg megoldott, hogy lényegében csak a multik adózzanak, és ha ezt fenn akarja tartani a kormány, akkor elég a jelenlegi extra elvonás mértékét emelni.

 

Az eltérő adóteher azonban már eddig sem eredményezte azt, hogy a magyar tulajdonú boltokban olcsóbban lehetett vásárolni, így erre ezután sem lehet számítani. Ahogy a hiteleknél, úgy itt is el lehet mondani, hogy ugyan nem a vásárlókra vetették ki az adót, de azt valamilyen mértékben velük fogják meg fizettetni a kasszáknál. Ez pedig senkinek sem hiányzik a már most is nagyon magas élelmiszerárak mellett.

 

Az energia- és távközlési cégeknek is ismerősek már a különadók, azonban az előbbiek helyzetében nagy változás állt be a 2000-es évek elejéhez képest. Az energiaszolgáltatók jelentős részt állami vagy magyar magánkézbe kerültek, és a rezsicsökkentés árkorlátja eleve korlátot szab az extraprofitnak sokuk esetében. A kormány tehát a különadóval részben magát, részben a nemzeti tőkét adóztatja most, ha azt mindenkire egyformán terheli az ágazatban. Az energiaipari cégek közül sokan a rezsicsökkentés és a benzinárstoppal már lényegében eleve extraadót fizetnek.

 

A távközlési szektorban mindeddig nem volt állami rezsicsökkentés, így itt inkább csak annyiban változott a helyzet az egy évtizeddel ezelőtti különadókhoz képest, hogy az ágazatban jelentős szereplővé vált a magyar nagytőke. Azt nem tudni egyelőre, hogy a kereskedelemhez hasonlóan a többi ágazatban is meg kívánja-e oldani valahogy a kormány a multik és a hazai tulajdonú cégek eltérő adóztatását. Mindenesetre ez a többi ágazatban sokkal nehezebbnek tűnik, hiszen a piac nagy cégei között ugyanúgy találni már magyar tulajdonút, mint multit.

 

Az egyetlen kakukktojásnak a légitársaságok számítanak. Ők ugyanis amellett, hogy nincsenek éppen rózsás helyzetben, tehát extraprofitot maximum szeretnének, nem is Magyarországon működnek, tehát a magyarországi utasforgalmukhoz kötődő bevételeik megsarcolására alighanem speciális módszert kell alkalmazni.

 

Az jelentős részt a megvalósítás módjától függ, hogy a különadókkal terhelt ágazatokban a vásárlókat és a fogyasztókat hogyan érintik majd ezek az elvonások. Ugyan a bejelentés az extraprofit elvonásáról szól, az eddigi gyakorlat alapján nem lenne meglepő, ha ezt a pénzt nem konkrétan a profit vonná el a kormány. A részleteket várhatóan a csütörtöki kormányinfó árulja el Gulyás Gergely miniszter. Ezek alapján lehet majd jobban kalkulálni.

 

Azt viszont látatlanban is ki lehet jelenteni, hogy olcsóbb biztos nem lesz a régi-új adóktól se a telefonszámla, se a hitel, se a repülőjegy

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Emelt még egyet a jegybank az irányadó kamaton
2022-04-28

Emelt még egyet a jegybank az irányadó kamaton

A piaci várakozásoknak megfelelően mostantól 30 bázisponttal magasabb, 6,45 százalékos kamatot fizet a jegybank az egyhetes betétek után. A jelenleg a pénzpiacon irányadónak számító kamat emelkedése várhatóan hamarosan megjelenik majd a már meglévő és az új lakossági és vállalati hitelek árában és törlesztőrészleteiben is.

Elolvasom
Újabb kamatemeléssel hangoltak a bankok az MNB döntésére
2022-05-25

Újabb kamatemeléssel hangoltak a bankok az MNB döntésére

Már a harmadik hullámban emelték a hiteleik kamatát a bankok májusban. Ezzel még az MNB korábbi kamatemeléseinek hatása épült be a kölcsönfeltételekbe. 

Elolvasom
Jön a repülőjegyadó, nő a tranzakciós illeték, nem lesz olcsó benzin a külföldieknek
2022-05-26

Jön a repülőjegyadó, nő a tranzakciós illeték, nem lesz olcsó benzin a külföldieknek

Évi 800 milliárd extra adót akar beszedni a kormány. Jön a 10-15 eurós repülőjegyadó, nő és kibővül a tranzakciós illeték, a külföldiek pedig nem tankolhatnak majd olcsó üzemanyagot.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Utasbiztosítás árgarancia
2026-06-29

Utasbiztosítás árgarancia

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer venenatis iaculis nisl vel pulvinar. Suspendisse finibus quis erat in semper. Duis ac porttitor sem. Sed lacinia, mauris eget convallis tempor, justo libero hendrerit eros, ut accumsan massa augue blandit dui. Vestibulum laoreet massa at erat posuere porttitor.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-08

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Jövedelempótló biztosítás
2026-03-06

Jövedelempótló biztosítás

A jövedelempótló, vagy más néven keresetkiesés) biztosítás segítséget nyújthat tartós keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve súlyos egészségkárosodás esetén a kieső jövedelem pótlásában vagy akár váratlan tragédia esetén is a szeretteidnek, melyet könnyedén a saját élethelyzetedhez alakíthatsz.

Elolvasom